Madar Csaba

pályaedző - U17

magyar
  • Szül.: 1974.10.08 Püspökladány
  • Klubjai játékosként: DVSC (1993-1997), MTK (1997-2003), DVSC (2003-2007), Nyíregyháza (2007), REAC (2007), Hajdúszoboszló (2008-2009), Báránd (2009), Létavértes (2013)
  • Sikerei játékosként: magyar bajnok az MTK-val (1999, 2003), magyar bajnok a DVSC-vel (2005, 2006, 2007). Kétszeres Magyar Kupa-győztes az MTK-val. Ötszörös felnőtt válogatott. 1996-ban tagja volt az olimpiai labdarúgócsapatnak, Brazília és Japán ellen gólt is rúgott.
  • Klubjai edzőként: DSI, DEAC, Debreceni Labdarúgó Akadémia
A Loki egykori kiváló labdarúgója, aki 1992-ben, negyedikes gimnazistaként került a piros-fehérekhez. Egy évvel később már az élvonalban futballozhatott, a Békéscsaba ellen debütált. Tagja volt az 1996-os atlantai olimpiára kijutott válogatottnak, gólt lőtt a braziloknak és a japánoknak is. Egy évvel később az MTK-hoz igazolt, ahol hat évet húzott le. 2003-ban tért vissza nevelőegyesületébe, majd négy év után Nyíregyházára, ezt követően a REAC-hoz igazolt. Itt fejezte be profi pályafutását, majd visszatért Debrecenbe szeretett klubjához. Jelenleg is a DVSC alkalmazásában áll, emellett egy évig játékosként a Létavértes fiataljait is segítette rutinjával. 2014 nyarán a Debreceni Labdarúgó Akadémián csapatot kapott, így most gyerekekkel is foglalkozik. A-licences edzői végzettsége van.


Kapcsolódó hírek

Madar Csaba: Sorsom már tavaly eldőlt

2007-01-19 09:00
A bajnoki címvédő Debreceni VSC labdarúgócsapata szerdán szabadlistára tette három játékosát; a szerb Igor Bogdanovicsot, Madar Csabát és Virág Bélát. Madar nem lepődött meg a döntésen, mivel Miroslav Beránek vezetőedző az őszi szezon során csupán epizódszerepeket szánt neki. A futballista szerint már tavaly eldőlt a sorsa.