8

Madar Csaba

középpályás

magyar
  • Szül.: 1974.10.08., Püspökladány
  • Mérkőzések a DVSC-ben:  157
  • Gólok a DVSC-ben:  19
  • Válogatottság: 3/0
A Loki egykori kiváló labdarúgója, aki 1992-ben, negyedikes gimnazistaként került a piros-fehérekhez. Egy évvel később már az élvonalban futballozhatott, a Békéscsaba ellen debütált. Tagja volt az 1996-os atlantai olimpiára kijutott válogatottnak, gólt lőtt a braziloknak és a japánoknak is.

Egy évvel később az MTK-hoz igazolt, ahol hat évet húzott le. 2003-ban tért vissza nevelőegyesületébe, majd négy év után Nyíregyházára, ezt követően a REAC-hoz igazolt. Itt fejezte be profi pályafutását, majd visszatért Debrecenbe szeretett klubjához.

Jelenleg is a DVSC alkalmazásában áll.


Kapcsolódó hírek

Madar Csaba: Sorsom már tavaly eldőlt

2007-01-19 09:00
A bajnoki címvédő Debreceni VSC labdarúgócsapata szerdán szabadlistára tette három játékosát; a szerb Igor Bogdanovicsot, Madar Csabát és Virág Bélát. Madar nem lepődött meg a döntésen, mivel Miroslav Beránek vezetőedző az őszi szezon során csupán epizódszerepeket szánt neki. A futballista szerint már tavaly eldőlt a sorsa.