11

Vadicska Zsolt

középpályás

magyar
  • Szül.: 1969.04.16., Kunhegyes
  • Mérkőzések a DVSC-ben:  226
  • Gólok a DVSC-ben:  13
1994-ben került a Lokihoz. A bronzérmes DVSC-ben jobb oldali középpályást és hátvédet játszott. Nagyon hamar beilleszkedett a fiatalok közé, nagy munkabírású, sokat futó, ütköző és jól fejelő labdarúgó volt. Bejátszotta az egész pályát, szinte alapvonaltól alapvonalig futballozott. A szíve vitte mindig előre.

Senki nem felejti el a váci kupadöntőn szerzett fejesgólját 1999-ben, amikor 12 ezer néző előtt 2-1-re nyert a Debrecen a Tatabánya ellen. Az állás 1-1 volt, amikor egyszer csak szállt a labda felé, ő pedig fejelt egyet, háttal a kapunak. Sikerült, mert sikerülnie kellett. A DVSC történetének egyik meghatározó pillanata volt, hiszen a csapat először nyerte meg a Magyar Kupát. Egészen 2002-ig volt a Loki játékosa, 226 alkalommal öltötte fel a piros fehér mezt. Sőt 2001-ben megkapta az „Év Loki-játékosa” címet.

A DVSC után osztrák bajnokság következett Vadicska Zsolt életében, majd 2004-ben visszatért a klubhoz: a DVSC utánpótlás technikai vezetője lett, mellette még egy ideig futballozott, jelenleg azonban már minden idejét az akadémia köti le.



Kapcsolódó hírek