29

Kusnyír Erik

védekező középpályás

magyar
  • Szül.: 2000.02.07. Alsókerepec (Ukrajna)
    Magasság: 177 cm
    Súly: 72 kg 
  • Mérkőzések az NB I-ben:  52
  • Gólok az NB I-ben: 1
  • Mérkőzések a DVSC-ben:  52
  • Gólok a DVSC-ben: 1
  • Utolsó játszott mérkőzés:
    DVSC - Puskás Akadémia (2020-06-13)
Nem a foci volt az első sport, amit kipróbált. Alsókerepecen, ahol született apukája először kick-boxra vitte el, úgy gondolta, ez illene hozzá. Amikor edzéseken a futópályán kellett róni a köröket, középen, a füves részen mindig fociedzések és meccsek zajlottak, a kis Erik pedig oda vágyott. Hét éves volt, amikor édesapja – engedve fia könyörgésének – elvitte egy focitréningre, így kezdődött minden.

Öt évvel később már a szüleit és az otthonát maga mögött hagyva a lakhelyétől közel négyórás útra lévő Lvivbe költözött, és a helyi utánpótlás csapatban kezdett el futballozni. Három évig játszott ott, jól ment a foci, majd Rózsa Sándor menedzser közbenjárására a Debreceni Labdarúgó Akadémiára került. Fél éven át azonban visszajárt Tarpára, a megye I-es felnőtt csapatban futballozott, az edzéseket viszont az akadémián végezte.

Mivel elég korán elkerült a szülői háztól, a váltás nem jelentett nehézséget számára, ám a magyar nyelv elsajátításához idő kellett, ugyanis anyukája hiába magyar, apukája csak ukránul tud, így otthon mindig így beszélgettek (és beszélnek a mai napig).

2018. május 5-én a Honvéd elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben, mindössze 18 éves volt ekkor.

Jobbhátvédként és védekező középpályásként egyaránt bevethető.



Kapcsolódó hírek