Az interjú készültekor épp festés közben értük utol Dombi Tibit, aki múlt vasárnap úgy döntött, lefutja élete nyolcadik maratonját. – A brigáddal megbeszéltük, mi lenne, ha futnánk egy nagyot. Persze azonnal igent mondtam, majd amikor egy héttel később rákérdeztem, mi újság, az a döntés született, nem szerencsés, ha többen vagyunk, így lefújtuk a kezdeményezést. Ekkor gondoltam rá, hogy egyedül lefutom életem nyolcadik maratonját. Nem számolom hivatalosnak, hisz nem is kimért pályán futottam, pólóm sem volt, érmet sem kaptam. Magamnak futottam, hogy meglegyen a fáradtság érzése. Viszont ha az időt nézzük, új csúcsot értem el, megdöntöttem a hetedik, kassai futásomat. Végig jól éreztem magam, volt bennem kakaó és nem estem össze a végére. Szerencsére másnap nem volt izomlázam sem, füvet nyírtam, most pedig festek, szóval minden a legnagyobb rendben. Amit észrevettem még a versennyel kapcsolatban, hogy rengeteget számít a tudatos étkezés, erre egyre inkább odafigyelek, melynek köszönhetően jóval könnyebben csinálom végig.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia U19-es csapatánál pályaedzőként dolgozó szakember jelen helyzetben természetesen a játékosaival sem tud találkozni, de mint elmondta, a napi kapcsolattartás megvan.

- Egy applikáción keresztül adjuk ki a focistáknak a feladatokat. Nekem az a dolgom, hogy a srácok elvégzett anyagait megkapom, összegzem, majd továbbítom a megfelelő személy, edző, pszichológus, masszőr számára. A focit sajnos elméletben nem lehet átadni, így természetesen, mint mindenkié, az edzők keze is meg van kötve, de próbáljuk közösen átvészelni ezt az időszakot - fogalmazott Dombi Tibor, aki nehezen éli meg a mostani helyzetet. – Nehéz a négy fal közé bezárva élni, nagyon hiányzik a foci, illetve, hogy kimenjek a pályára. A futás miatt azért nagy könnyebbség, hogy rendszeresen mozgok, de összességébe véve nem könnyű számomra sem ez a szituáció.

fotó: Czeglédi Zsolt

HB