FŐOLDAL»HÍREK
»Három pontot érdemeltünk volna!

Három pontot érdemeltünk volna!

2020-06-13 20:56

A szurkolók ezúttal az egyért is hálásak voltak



Első félidő:

A 6. percben Bódi toppolt le egy Habovdának szánt labdát a felcsúti védők gyűrűjében, majd kiugratta Adenijit, aki 7 méterről, laposan gurított a hálóba. 1-0.

15.p.,: Gyurcsó nagy iramban felfutott a balszélen, beadását Tőzsér rosszul, középre gurította a Loki 16-osán belül, Gyurcsó rácsapott a labdára, de szerencsére a bal kapufa mellé célzott.

24.p.,: Slagveer elért egy elérhetetlennek tűnő labdát az oldalvonalnál, beadta és Vanecsek az ötös sarkánál kapu mellé perdítette.

28.p.: balszélen Ferenczi-Adeniji volt a labda útja, a nigériai játékos visszagurítását Tőzsér csak azért nem tudta rászúrni a kapura, mert az útjában álló játékvezetőt ki kellett kerülnie.

33.p.: Gyurcsó jobboldali, magas beadásából Habovda gyertyát rúgott magának, majd Knyezevicshez fejelte a labdát, aki jobbal a bal alsó sarokba bombázott. 1-1.

35.p.: Bódi percei következtek. Két szöglete közül az elsővel Tóth Balázst megtornáztatta, aki csak a léc alól öklözte ki a játékszert bravúrosan. A második után meg az oldalhálót találta el válogatott játékosunk.

Második félidő:

46.p.: középen futó hazai kényszerítőzés végén Bódi léc alá tartó lövését Tóth tolta ki szögletre.

49.p: Varga Adeniji elé ívelt, a nigériai támadó kitolta jobbra a labdát, amivel Habovda lendületből a bal kapufánál szöget záró védőt találta el.

52.p: Gyurcsó baloldali beadása átszállt védőink fölött, Vanecek bárhová fejelhette volna, de mellé tette.

57.p: Van Nieff középről, 17 méterről végzett el egy szabadrúgást és ballal úgy talált a hálónk bal oldalába, hogy Kosicky vetődve csak beljebb tudta ütni a labdát. 1-2.

63.p: Bényei gyönyörűen ívelt át balra Ferenczinek, aki lekezelte a labdát, majd középre lőtte és a jókor érkező Adeniji középre fejelte a hálóba. 2-2.

Elkezdődtek a csere-berék, frissességet hozva az egyébként jó iramú találkozóba.

85.p.: Kundrák-Garba volt a labda útja, ami végül a Puskás kapusának ölében ért véget.

Értékelés:

„Most, vagy soha” elszántsággal futottak ki játékosaink a stadion gyepszőnyegére, jelentősen megváltozott felállásban. A kapuban ezúttal Kosicky kapott bizalmat, míg Pávkovics a védelemből orrsérülés miatt kimaradt, Szatmári helyettesítette. Már az első percekben kitűnt a hazai 5-2-3-as hadrend.
Számunkra nagyszerűen kezdődött a találkozó, Bódi gólpasszát Adeniji magabiztosan értékesítette, és a házi góllövőlistán felzárkózott a szintén nyolc gólos Szécsi mellé.
Mi adhatna nagyobb önbizalmat, mint a korai vezetés? - tettük fel a kérdést, jó folytatásban bízva, de Gyurcsó akár egyenlíthetett volna az első negyedóra végén.
Deutsch feje kétszer is bánta a Bódival, majd Habovdával való koccanást. Utóbbinak kijutott a sárga lap, majd társai korholása, amiért rossz labdakezelése miatt gólpasszt adott Knezevicsnek, aki ezt kíméletlenül kihasználta.

Nálunk Bódi, míg a Puskásnál Gyurcsó vállalta a legtöbbet magára. A félidő utolsó perceiben szinte felbillent a pálya a Puskás oldalára. A Loki sok helyzetet kidolgozott főleg a széleket kihasználva, de sajnos az újabb gól elmaradt.

Szünet után az első tíz percben, javunkra 2:1 arányban óriási gólhelyzetek adódtak, izgalomban nem volt hiány. Aztán derűre ború, majd borúra derű következett a fejér megyeiek vezető-, majd a hajdúságiak egyenlítő gólja okán.

Az iramra, győzni akarásra nem lehetett panasz. Kinyik és Bényei férfias belépői, Szatmári önfeláldozó bevetődései, és társaik harcossága példamutató volt. Ha a Loki a korábbi meccseken is így játszott volna……. - tűnődhetünk rajta.

A csereként beállt Tamásnak mindössze nyolc perc jutott, mert kiment a válla, az abszolút vétlen Szatmárival együtt felugorva.

Űzték-hajtották szurkolóink játékosainkat meghálálva a teljesítményüket, a DVSC mezőnyfölényben játszott, beszorította riválisát a kapujához, de sajnos nem tudott újabb gólt szerezni. Pedig nagyon megérdemelte volna a három pontot! A hátralévő meccseken is úgy kell játszania, mint ma, és talán sikerül az élvonalban maradnia! Mégis, mennyivel másabb ez az egy pont, mint a múlt heti volt!

DVSC-Puskás Akadémia 2-2 (1-1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion 2850 néző. Vezette: Iványi (Garai, Bornemissza)

DVSC: Kosicki - Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi - Habovda, Tőzsér, Kusnyir, Bódi - Varga, Adeniji. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Puskás Akadémia: Tóth – Szolnoki, Meissner, Hadzhiev, Deutsch – Knezevic, Van Nieff, Urblik – Gyurcsó, Vanecek, Slagveer. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
Csere: Tőzsér h. Kundrák és Habovda h. Garba a 62.p., Ferenczi h. Barna és Varga K. h. Szécsi a 79.p., illetve Slagveer h. Tamás a 67.p., Tamás h. Nagy Zs. a 78.p., Gyurcsó h. Soós a 88.p.,
Gólszerző: Adeniji a 6.p., illetve Knezevics a 33.p.,Van Nieff 57.p.,
Sárgalap: Habovda (összefejelésért) a 31.p.,Garba (lerántásért) a 68.p., Szatmári (buktatásért) a 90.p., illetve Van Nieff a 65.p.,

Csubák Zoltán


Aktuális hírek, események