- Az ünnepség előtti héten jelezte Zsolti bá (Joó Zsolt, az U17 edzője - szerk.), hogy legyünk ott a Nagyerdei Stadionban a Loki utolsó bajnoki mérkőzésén, mert szünetben a korosztályok legjobbjait díjazzák majd. Azt viszont nem árulta el, a csapatból ki fogja kapni, ez csak a félidő vége előtt derült ki – nyilatkozta Maruscsák Jan a debsport.com-nak. - Végignézve a stadionban, látva milyen sok szurkoló ül a lelátón, végigizgultam az egész első félidőt, hiszen ennyi ember előtt még soha nem szerepeltem. Semmihez nem hasonlítható érzés volt, mikor lementem a pályára, átvehettem Sándor Tamástól a serleget és a szurkolók tapsától kísérve körbesétálhattam a pályán. Már a tavalyi díjátadón, amikor Baráth Peti vehette át teljesen megérdemelten a serleget, ott motoszkált a fejemben, milyen jó lenne, ha egyszer én részesülhetnék ebben az elismerésben, de tudtam, ezt nem adják ingyen. Nagyon keményen meg kell dolgozni, olyan teljesítményt nyújtanom edzéseken, mérkőzéseken, hogy ott legyek a legjobbak között. Az elvégzett munkának meg lett az eredménye, idén én kaptam az elismerést, amire nagyon büszke vagyok, nagy lökést ad számomra a továbbiakban. Ez a díj egyfajta felelősséggel is jár, hiszen a jövőben is úgy kell dolgoznom, hogy bizonyítsam, nem véletlenül kaptam meg, szeretnék továbbra is olyan teljesítményt nyújtani, amivel kivívom edzőm bizalmát. Ukrajnából hét éve jöttem Magyarországra, egy tornán felfigyeltek rám a tarpai edzők, mondták, szeretnék, ha náluk folytatnám. Otthon mondtam szüleimnek, hogy mindenképp menni akarok, gyerek fejjel nagyon eltökélt voltam. Féltettek, de elengedtek, így kerültem Tarpára, majd négy év múlva a DLA-hoz. Ezt a döntésemet azóta sem bántam meg, jól érzem magam Debrecenben. A jelennel nem elégedhetek meg, dolgozok tovább, van még miben fejlődnöm, főleg a befejezéseknél kell hatékonyabbnak lennem, illetve a védekezésre nagyobb hangsúlyt fektetnem. Szeretnék idővel bemutatkozni a felnőttek között, és meghatározó tagja lenni a DVSC-nek. Nagyon sok embernek tartozok köszönettel, leginkább szüleimnek, akik nem gördítettek akadály az elé, hogy Magyarországon focizhassak, mindig mindenben támogatnak. Tarpai edzőimtől, Danku Lászlótól, Mitró Károlytól, Szilágyi Bertalantól, akadémiai trénereimtől Száraz Ádámtól, Garamvölgyi Pétertől, Szatmári Csabától, Dombi Tibortól, Kerekes Zsombortól, Joó Zsolttól rengeteget tanultam, az, hogy most itt tartok, nekik köszönhető. Mindenképp szeretném megemlíteni Fejér Anna és Duplinszky Ákos masszőröket, sok segítséget kaptam tőlük. A labdarúgás csapatjáték, az, hogy a legjobb játékosnak járó serleget én vehettem át, kellettek a társak, ez is csapatmunka eredménye. Köszönöm, fiúk!