Érdekesség, hogy a most jubiláló labdarúgók közül mindössze négynek a neve köthető mindkét együtteshez. Szabó II József, Lipők Lajos és a sajnos már elhunyt Potyók Lajos az 1969-es és az 1979-es együttesben is futballoztak, Szabó Béla pedig 50 évvel ezelőtt játékosként, 10 évvel később pedig pályaedzőként vállalt részt a sikerekből.

Az egykori kiválóságok közül ezúttal a 73 éves Lipők Lajost, a mindig jól fésült bal oldali védőt kerestük fel, aki 1969-től 1979 végéig 10 és fél éven át erősítette a piros-fehér gárdát.

„Nagy szeretettel gondolok vissza mindkét csapatunkra, amelyek bár különbözőek, de nagyon jók voltak. A ’69-es együttesben mindenki egyfelé húzta a szekeret, mindössze 18 játékossal harcoltuk végig a szezont. Mindenki játszani akart, és azt is letagadta, ha sérült volt. Nekem is eltört egyszer a lábujjam, mégis 203 mérkőzést játszottam zsinórban, néhány meccset Nagykaposi Elemér egy számmal nagyobb cipőjében, amit kölcsön kértem.”

A játékban megbízhatóságával kitűnt Lipők Lajos sportszerűségére jellemző, hogy mindössze egyszer állították ki. Harminchárom évesen köszönt el a Lokitól, fél évvel az 1979-es feljutást követően, ezért mindössze háromszor szerepelt az NB I-ben, ahol Halla Ignác váltotta fel szerepkörében.

„A ’79-es gárda rutinosabb volt, jobban megerősítették többek között fővárosi játékosokkal is. A kitűnő, összeforrott társaság minden tagja egyenlő volt.”

„A két egykori vezetőedzőt hogyan jellemezné?”

„Nagyszalóki András nagyszerű volt az ellenfelek feltérképezésében, Teleki Gyula pedig rábízta magát a csapatra, mert jók voltunk fejben. Nagy tekintélye volt, mert korábban ő is jól futballozott Debrecenben és a Vasasban, ahonnan visszatért.”

Lipők Lajos a DVSC-től való távozása után kisebb együttesekben folytatta pályafutását, Derecskén, Hajdúböszörményen és más csapatokon át egészen Nyírbogátig, ahol 55 éves korában akasztotta szögre a futballcsukát! „Civilként” is megállta a helyét az életben, sokáig az egykori megyei tanács elnöke mellett gondoki állást töltött be, később a munkaügyi központból ment nyugdíjba. Közben is kitartott a szenvedélye mellett, alacsonyabb osztályú, NB III-as és megyei csapatok edzőjeként.

„Miért volt nagy szó 1969-ben a harmadosztályból a másodosztályba feljutni?”

„A válasz egyszerű; mert nagyon sok jó csapat volt akkoriban, sokkal több, mint manapság. A maiak csak a könyvekből tudhatják, hogy a ’60-as években például hat NB III-as, három NB II-es és egy NB I B-s csoport volt, és még fölöttük az élvonal. Óriási harc dúlt a magasabb osztályba való feljutásért, amit végül is 1969-ben elértünk. A 10 évvel későbbi NB I-be felkerülést övező feledhetetlen ovációt sosem felejtem el.”

„Az akkori két csapat tagjai tartják e a kapcsolatot egymással?”

„Ritkán, hiszen mindenkinek van családja, unokája, tennivalója, ezért is örülök a szombati meghívásnak, amikor a Nagyerdei Stadionban – amelynek elődjében rengeteget játszottunk – ismét találkozunk.”

„Hogyan telnek a napjai manapság?”

„73 éves vagyok, az egészségemmel van egy kis probléma. A bal szememmel alig látok, a jobb szememen szürkehályog, amit novemberben megműtenek. Ettől függetlenül gyakran sétálunk párommal, Rózsikával, aki szombaton is kikísér a stadionba. Előtte pedig esténként szurkolunk a fiamnak, Csabának, feleségének és két unokánknak, akik a TV2 ”Fuss család, fuss!” című műsorában harcolnak a győzelemért.”

Szombaton tehát a legendák közül Lipők Lajost is köszöntjük a pálya szélén, majd vele is beszélgethetnek a szurkolók a DVSC-Paksi FC mérkőzést követően a Red & White sörözőben.

(Cs.Z.)