FŐOLDAL»HÍREK
»Herczeg András: 150!

Herczeg András: 150!

2017-05-30 13:10

A szakember számára több szempontból is különleges volt a DVTK elleni meccs.



Szombaton, a Diósgyőr ellen Herczeg András irányította a Lokit, és mint kiderült, ez volt a 150. NB I-es mérkőzése vezetőedzőként.

Herczeg András első alkalommal 1997 tavaszán lett a DVSC trénere, és 1998. okt. 25-ig irányította a csapatot. Tíz évvel később ismét leült a Loki kispadjára, és három éven keresztül sikert sikerre halmozott. Két bajnoki, két Magyar Kupa, két Szuperkupa és egy Ligakupa elsőség mellett vezetésével a csapat bejutott a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe.

Ebben a szezonban már nem először vette át a Loki irányítását. Még a szezon elején, Kondás Elemér távozása után két találkozón vezette a csapatot: a Gyirmót elleni, hazai NB I-es találkozón, amelyen 4-0-ra nyertünk, míg Mezőkövesden, ahol 1-0-s győzelmet arattunk. Az utolsó fordulóra, a sorsdöntő Diósgyőr elleni találkozóra egy hete volt, hogy felkészítse a csapatot. Sikerrel tette, hiszen a DVSC végig szervezetten futballozva 3-1-re nyert, vagyis a 150. mérkőzés kiválóan sikerült.

Aktuális hírek, események