FŐOLDAL»HÍREK
»Hatpontos meccs előtt a Loki

Hatpontos meccs előtt a Loki

2020-06-08 12:20

Kötelező a győzelem a Szusza Ferenc Stadionban.



Mondhatni, élet-halál mérkőzés vár a DVSC-re, amely az Újpest FC otthonában vendégszerepel kedd este az OTP Bank Ligában.

Néhány nap leforgása alatt rengeteg minden történt a Lokival, hisz a Kaposvár elleni hazai pontvesztést követően távozott a kispadról Vitelki Zoltán vezetőedző, akinek helyét az egykori sikeredzőnk, a két bajnokságot és két Magyar Kupát nyerő Kondás Elemér vette át.

Sajnos a közvetlen riválisaink egyaránt nyerni tudtak az elmúlt fordulóban, így jelen pillanatban a kieső, 11. helyen állunk. A javításra való lehetőség azonban máris itt van előttünk, hisz az ellen az Újpest ellen lépünk pályára kedden, amely mindössze egy pontra van tőlünk a tabellán. A képlet egyszerű, mindenképp három ponttal kell távoznunk a Szusza Ferenc Stadionból, hisz ez az első lépés ahhoz, hogy jövőre is az élvonalban szerepelhessen a DVSC.

Talán az eddigi legfontosabb Újpest-Loki következik, amely a 104. egymás elleni összecsapás lesz. Huszonegyszer mi, negyvenkilencszer az UTE nyert, döntetlen harmincháromszor született. A gólkülönbség 131-193 a fővárosiak javára.

Az idei bajnokságban egyszer nyertünk és egyszer kikaptunk az Újpesttől. A szeptemberi, idegenbeli találkozón Haruna Garba révén megszereztük a vezetést, amely egészen a 75. percig nálunk volt, ám ekkor Koszta Márk egyenlített. Öt perccel a lefújás előtt Adeniji góljával már ismét előnyben voltunk, de a hajrában Feczesin Róbert duplázott (az utolsó utáni pillanatban tizenegyesből talált be), így sajnos nem tudtuk megnyerni a végig a kezünkben tartott találkozót.

A januári, Nagyerdei Stadionban rendezett visszavágó a tavaszi forduló első összecsapása volt, ráadásul a télen kinevezett Vitelki Zoltán akkor debütált a DVSC kispadján. A gól nélküli első játékrészt követően a második negyvenöt percben Szécsi Márk duplájával, valamint Bódi Ádám és Babatunde Adeniji találatával 4-0-ra kiütöttük az Újpestet, melynél szintén edzőváltás történt egy hete, Nebojsa Vignjevic hét év után távozott. Helyét korábbi segítője, a szintén szerb Pregrad Rogan vette át. Debütálása jól sikerült a lila-fehérek élén, hisz 1-0-ra legyőzte az idei kupagyőztes Budapest Honvédot.

A kedden 19 órakor kezdődő Újpest FC-DVSC találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.


Aktuális hírek, események