FŐOLDAL»HÍREK
»Gyarmati Zoltán az MTK-nál járt

Gyarmati Zoltán az MTK-nál járt

2017-05-17 11:55

A felek megegyeztek, hogy a jövőben is folyamatos kapcsolatban lesznek a két nevelőegyesület közti jó viszony ápolása érdekében.



Gyarmati Zoltán, a Debreceni Labdarúgó Akadémia oktatásvezetője az MTK Budapest vendégeként vett részt egy megbeszélésen, amelyen Polyák Balázs vezérigazgató-helyettessel egyeztetett.

- Többek között szóba került az akadémiák működési felépítése, stratégiája, valamint az egyes részlegek, főként az oktatási részleg elsődleges feladatai – fogalmazott Gyarmati Zoltán. - Továbbra is az egyesület feladata az iskolákkal és a szülőkkel való kapcsolattartás, a tanulás és a sport összehangolása, hatékonnyá tételének lehetőségei, illetve a nyelvtanulás fontosságának hangsúlyozása. Külön kitértünk rá, hogy az MTK-nál az U12-es és az U15-ös korosztály budapesti intézménybe jár, míg az U16-os, U17-es és az U19-es fiatalok Agárdon tanulnak. Ebből a szempontból a miénkhez képest speciális az ő esetük. Megvitattuk ennek előnyeit és hátrányait is. Azt gondolom, összességébe véve egy nagyon hasznos megbeszélésen vagyunk túl.

A felek megegyeztek abban, hogy a jövőben is folyamatos kapcsolatban lesznek a két nevelőegyesület közti jó viszony ápolása érdekében.

HB


Aktuális hírek, események