FŐOLDAL»HÍREK
»Gyarmati Zoltán: A csapategységben volt az erő

Gyarmati Zoltán: A csapategységben volt az erő

2014-06-11 11:45

Mindössze egyetlen vereséget szenvedett a bajnokság során a DVSC-DLA U15-ös B csapata.

A DVSC-DLA U15 II. osztályban szereplő csapata második helyen fejezte be a küzdelmeket úgy, hogy mindössze egyetlen vereséget szenvedett a bajnokság során, ám a négy döntetlen miatt lemaradt az aranyról. A statisztikai mutatók azonban mindenképpen biztatóak, így vélekedett erről Gyarmati Zoltán, a csapat edzője is.

- A szezon előtt, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy az első háromban fogunk végezni, látatlanba aláírtam volna – fogalmazott Gyarmati Zoltán. - Sokáig a bajnoki címért harcoltunk, és úgy nézett ki, hogy sikerül a legelején végezni, de sok döntetlent játszottunk, ami miatt végül második helyen fejeztük be a bajnokságot. Olyan mutatókkal rendelkezik azonban a csapat, ami a fejlődést mutatja: a bajnokságban elfoglalt helyezésünk, a legtöbb gólt mi rúgtuk, a legkevesebbet mi kaptuk és nekünk van a legkevesebb vereségünk, mindössze a bajnok Karcag ellen kaptunk ki egy büntetővel. A góllövőlistán Koroknay Péter és Marozsán Dávid a 12. helyen végzett 24-24 góllal, az ellenfél játékosai sokkal vezetnek előttük, de amíg például a Karcag és Mezőkövesd csapatában egy-egy ember tudott kiemelkedni és hatvan feletti gólt termelni, addig nálunk szinte mindenki betalált. Ami a kapusokat illeti, négy gyerek védett a szezon során, ebből két 2000-ben született és két 1999-es, ők jó teljesítményt nyújtottak, ez a kapott gólok számában is tükröződik. Köszönet az A-csapatnak (az U15 I. osztályban szereplő együttesről van szó – szerk.) az együttműködésért. Az a gárda az élmezőnyhöz tartozik, és a B-csapat is az első háromban van, így azt lehet mondani, hogy az 1999-es korosztályban sok tehetség van, mindenesetre az eredmények biztatóak. Az átjárás a két együttes között rendszeresen megvolt, többször kaptunk onnan labdarúgókat. Mi a DSI-nek adtunk kölcsön játékosokat, akik az első osztályban alapembernek számítottak. Összességében azt mondhatom, hogy a második helyünk a csapat eredménye, éppen ezért név szerint nem szeretnék kiemelni senki, hiszen jellemző volt ránk az egységesség. Mindig volt olyan, aki megvillantotta tudását, extra teljesítményt nyújtott, a többiek pedig felzárkóztak hozzá. Szeretném emellett megdicsérni az egész csapatomat a hozzáállás, az edzésre járás, az elvégzett munka és az eredmények miatt.

A második hely a csapat eredménye!

Az U15 II. o. Észak-Kelet csoport végeredménye

1.       KARCAGI SE   28     25     0     3     172     43     129     75        
 
2.       DVSC-DLA   28     23     4     1     200     27     173     73        
 
3.       MEZŐKÖVESDI ZSÓRY SE   28     21     4     3     156     35     121     67        
 
4.       KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ BALMAZ   28     19     4     5     158     43     115     61        
 
5.       TARPA FC   28     16     3     9     104     68     36     51        
 
6.       HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE   28     16     3     9     91     77     14     51        
 
7.       KISVÁRDA   28     15     4     9     107     58     49     49        
 
8.       BORSOD VOLÁN SE   27     11     1     15     69     84     -15     34        
 
9.       TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS   28     9     6     13     72     104     -32     33        
 
10.       EBES KKSE   28     10     2     16     81     94     -13     29       (-3 pont)
 
11.       HAJDÚSZOBOSZLÓI SE   28     7     1     20     68     134     -66     22        
 
12.       NYÍRBÁTOR FC   28     6     1     21     73     142     -69     19        
 
13.       CIGÁND SE   28     5     1     22     55     195     -140     16        
 
14.       KBSC FC   27     4     0     23     40     186     -146     12        
 
15.       FORTRESS FELSŐTÁRKÁNY   28     5     0     23     66     222     -156     11       (-4 pont)

 


Aktuális hírek, események