FŐOLDAL»HÍREK
»Bódi Ádám a Videotonhoz igazolt

Bódi Ádám a Videotonhoz igazolt

2016-05-31 17:55

Távozik a DVSC-TEVA együttesétől a középpályás. A Videoton 172 millió forint átigazolási díjat fizet a DVSC-nek.

Ma végleg eldőlt, hogy Bódi Ádám a Videoton együttesében folytatja pályafutását. A fehérváriak már télen szerették volna leigazolni a középpályást, de akkor még nem született egyezség a két klub között, ezúttal viszont megállapodtak a felek, így a játékos a következő szezont már a fehérváriaknál tölti.

Bódi Ádám a DVSC-ben nevelkedett, az élvonalban 2010. május 4-én mutatkozott be a Vasas ellen, rögtön kezdőként, és végig is játszotta a mérkőzést, sőt később szerepelt a ZTE elleni Magyar Kupa-döntőben is, amelyet együttesünk 3-2-re nyert meg. Felnőtt pályafutása során még soha nem játszott a Lokin kívül más csapatban, a Videoton lesz a második klubja.

Bódi Ádámnak köszönünk mindent, amit a DVSC-ért tett, és sok sikert kívánunk neki további pályafutásában.

(H.B.)


Aktuális hírek, események