FŐOLDAL»HÍREK
» Hosszú volt a téli szünet

Hosszú volt a téli szünet

2014-02-26 11:06

Bódi Ádámtól megtudtuk, hogy az egész társaság várja már a tétmérkőzéseket.

Csaaptunk ma az esztendő első tétmérkőzését játssza le a Győri ETO vendégeként a Ligakupában, vasárnap pedig a bajnokság 18. fordulójában Diósgyőrben lépnek pályára. 

- Hosszú volt a téli szünet, az egész társaság nevében mondhatom, hogy nagyon várjuk már a tétmérkőzéseket – nyilatkozta a Naplónak Bódi Ádám, a Loki huszonhárom éves középpályása. A futballista bokaműtéten esett át nemrég, ezért ki is hagyta a törökországi edzőtábort. – Amíg a többiek Belekben voltak, addig én elvégeztem külön az alapozást, de a meccsterhelés hiányzik a lábamból. Győrben lesz lehetőségem ezt valamelyest pótolni, számomra már csak ezért is fontos a szerdai összecsapás. Szeretnék bizonyítani és megmutatni, mire vagyok képes, célom, hogy visszakerüljek a kezdőcsapatba, de a győriek elleni találkozó egyébként is presztízskérdés. A házigazdák együttese erős ellenfélnek számít az aktuális összeállításától függetlenül, tehát jó mérkőzésre számítok. Számunkra a Ligakupa is fontos, a DVSC bármelyik sorozatban is indul el, a legjobban igyekszik teljesíteni.

Bódi Ádám kitért arra is, hogy a debreceni ultrák a tavasszal visszatérnek a stadionba. – Ez remek hír. Igazán nem akarok senkit sem megbántani, de nélkülük nem volt igazi a hangulat a meccseinken, az ultrákkal most visszatér az élet a lelátókra. Biztos, hogy nagyon sokat tudnak segíteni a csapatnak. Azon leszünk, hogy ezt megháláljuk a pályán.


Aktuális hírek, események