Ifj. Képíró János

biztonsági igazgató

 
Ifjabb Képíró János apja nyomdokaiba lépve biztonsági igazgatóként dolgozik a klubnál. Labdarúgónak készült, 1990-től a DVSC valamennyi korosztályát végigjárta. Több nemzetközi tornán gólkirály lett. A korábban még hagyományos békéscsabai teremtornán négy korosztály (10-14 év) 160 labdarúgója közül kétszer is a legeredményesebb játékos lett. Közben a tanulást sem hanyagolta el, 2002-ben végzett a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karának sportmenedzseri szakán, majd három évvel később turisztikai szakértői diplomát is szerzett, angol nyelvvizsgával, illetve személy és vagyonőri bizonyítvánnyal is rendelkezik.

Legemlékezetesebb mérkőzéseinek egyike, amikor a Ferencváros korosztályos csapatának négy gólt rúgott egy mérkőzésen. Szintén felejthetetlen számára egy diákolimpián a Hajnal Tamással és Janettkával felálló Ferencváros elleni siker a döntőben, ám a Szicíliai Tornán elért gólkirályi cím valamint a döntőben az olasz Palermo legyőzése is nagy élmény volt. Sajnos egy súlyos térdsérülés miatt 2001-ben be kellett fejeznie ígéretesnek indult labdarúgó karrierjét.

Két éven át a Főnix Csarnok valamennyi sport és kulturális rendezvényén szervező és koordinátor volt. Több válogatott mérkőzésen, például a Magyarország-Lengyelország, illetve a fehéroroszok elleni találkozón főrendezőként vett részt. Ugyanezt a munkát végzi Debrecenben a nemzetközi salakmotoros versenyek idején is. A 2004-es női kézilabda Európa-bajnokság koordinátora volt, 2003-től 2005-ig pedig Debrecen Férfi kosárlabda hazai és nemzetközi (ULEB kupa, Fiba) mérkőzések szervezését végezte.