Csubák Zoltán

sajtófőnök

Az újságírói hívatás iránti érdeklődése már általános iskolás korában megmutatkozott, majd mint kossuthos gimnazista bedolgozott a Napló sportrovatába. Hallgatóként rendszeresen publikált az Egyetemi Élet című hetilapba. Agrármérnöki, majd budapesti újságírói diplomájának megszerzése közben már a Hajdú-bihari Napló munkatársa volt, ahol (1980-1995 között) tizenöt évig dolgozott főleg sportrovatvezetőként.

Következő munkahelyei, beosztásai:
Nemzeti Sport megyei vezető tudósító 1985-1995
Hajdú-bihari Nap napilap sportrovatvezető 1995-1996
City Rádió, Rádió-1 Debrecen sportszerkesztő 1996-1999
A 2001-es Ifjúsági Atlétikai Világbajnokság szervező bizottságának tagja 1999-2000
Az Info Rádió (Budapest) első sportszerkesztője 2000-2002
Körkép - Debrecen című hetilap újságíró 2002-2003

1982-ben tagja volt a Magyar Televízió országos sporttörténeti vetélkedő sorozatán győztes csapatnak.

A Sportújságírás Világnapjának miniszteri kitüntetettje kétszer (1992, 1999).

A DVSC Futball Zrt marketingvezetője, majd sajtófőnöke 2003-tól. Nevéhez fűződik 2003-tól a klub első ajándékboltjainak szervezése a Debrecen Plazában, Malomparkban és a Tescoban. Életének legszebb feladatai és élményei közé sorolja a Loki Bajnokok Ligája és Európa Liga szereplésében, bajnoki meneteléseiben való közreműködést.

Jelenlegi feladatai: marketing munkatársként az MLSZ marketing feladatainak végrehajtása, reklám szerződések kötése, a támogatókkal való kapcsolattartás, sajtófőnökként az országos és helyi médiákkal való kommunikáció összefogása, a mérkőzések körüli programok forgatókönyvének elkészítése, betartatása, sajtóakkreditáció, az MTVA közvetítéseinek segítése, sajtótájékoztatók szervezése.