Kovács János

játékos-megfigyelő

magyar
  • Szül.: 1978.01.15., Tiszalök

Az elsők között végezte el Magyarországon a scoutképzést, és azóta is több tanfolyamon vett részt, folyamatosan fejleszti magát. Az edzői szakmából nyergelt át a labdarúgás e szegmensébe, amely sokak számára még új területnek számít. A futball fejlődésével a megfigyelők szerepe is egyre nagyobb figyelmet kap. Feladatuk a klub vezetésének munkáját segíteni, megtalálni a játékospiacon a csapat számára legmegfelelőbb labdarúgókat. A DVSC-nél a prioritás az első és a második csapat, valamint az utánpótlás legidősebb korcsoportja, de az akadémián is segíti a megfigyelőként dolgozó kollégákat.

A Videotontól érkezett, ott az utánpótlás vezető scoutjaként dolgozott, és emellett segítette az első csapat megfigyelő csoportjának munkáját is. Fehérvár előtt Kisvárdán volt megfigyelő és elemző. Ezt megelőzően 14 éven keresztül végzett edzői munkát, főleg szülővárosában, Tiszalökön.