OTP Bank Liga  13. forduló - 2018-11-03 17:00

Mezőkövesd-Zsóry
2-2
DVSC
(1-1)
Helyszín: Mezőkövesd , 2500 néző
Játékvezetők: Bogár ( Tóth II , Buzás )
Események Mérkőzés galéria Tudósítás
A DVSC labdarúgócsapata a Mezőkövesd otthonában lépett pályára az OTP Bank Liga 13. fordulójában. Bár a borsodiak legutóbb kikaptak Pakson, azt megelőzően zsinórban öt bajnokin maradtak veretlenek. A forduló előtt a hetedik helyen álltak, de mindössze két ponttal voltak lemaradva a negyedik DVSC mögött. A mieink is jó formában vannak, hiszen az elmúlt négy meccsen háromszor nyertek és egyszer döntetlent játszottak. 

Remekül kezdtük a mérkőzést, hiszen már 4. percben vezetést szereztünk! Egy jobb oldali szöglet után Bódi a 16-os bal sarkától tekert kapura, majd Könyves Norbert közelről a hálóba lőtt! Három perccel később Koszta az ötösről próbálkozott, de Nagy Sándor védett. A 13. percben ziccerbe került a Mezőkövesd, de szerencsére Molnár a bal kapufa mellé lőtt. A 18. percben végül összejött az egyenlítés a sárga-kékeknek: Koszta jó 18 méterről, szabadrúgásból talált a kapuba. Nem sokkal később visszaszerezhettük volna a vezetést, Bódi szabadrúgását kellett védenie Szappanosnak. A 28. percben hasonló szituáció játszódott le, ezúttal a jobb sarok mellé ment centikkel középpályásunk pontrúgása. Ezután is voltak néhány lehetőségünk, átvettük a játék irányítását. 

Loki-helyzettel kezdődött a második félidő, Szécsi lövését szögletre mentette Szappanos. Utána nagyobb fokozatra kapcsoltak a hazaiak, többnyire a térfelünkön zajlott a játék, de nagy lehetőség nem alakult ki. A 60. percben Bódi tette középre jobb oldalról, az alapvonalról a labdát, az utolsó pillanatban mentett Pillár. A 72. percben aztán fordított a Mezőkövesd: Vajda passzolt a középen érkező Molnárhoz, aki 15 méterről a hálóba lőtt. Három perccel később majdnem sikerült egyenlíteni: Haris erős lövését szögletre ütötte Szappanos, majd a sarokrúgás után Avdijaj fejesét fogta a hazai kapus. Támadtunk, próbáltunk egyenlíteni, volt dolga bőven a mezőkövesdi hálóőrnek. Végül - teljesen megérdemelten - sikerült egyenlíteni! A 86. percben Avdijaj fejesét Takács Tamás lőtte a kapuba! Izgalmas lett a vége, hiszen mindkét csapat a győzelemért harcolt, volt lehetőség itt is, ott is, ám maradt a 2-2-es eredmény.

Kezdőcsapat

Mezőkövesd-Zsóry
Szappanos
Farkas D.
Pillár
Szalai
Vadnai
Molnár
Szeles
Mevoungou
Cseri
Koszta
Vajda
Dombó
Katanec
Silye
Szakály D.
Hudák
Tóth B.
Drazic
DVSC
Nagy S.
Kusnyír
Kinyik
Pávkovics
Ferenczi
Varga K.
Haris
Tőzsér
Bódi
Könyves
Szécsi M.
Kosicky
Szatmári Cs.
Barna
Csősz
Jovanovic
Takács T.
Avdijaj

Események

Perc Játékos Esemény
1. félidő
4. Könyves gól
18. Koszta gól
45. Tőzsér sárga lap
2. félidő
66. Pávkovics sárga lap
67. Szécsi M. lecserélve
67. Takács T. becserélve
72. Molnár gól
75. Könyves lecserélve
75. Avdijaj becserélve
78. Cseri lecserélve
78. Hudák becserélve
84. Koszta lecserélve
84. Drazic becserélve
86. Takács T. gól
89. Varga K. lecserélve
89. Jovanovic becserélve
90. + 1. Haris sárga lap
90. + 2. Vajda lecserélve
90. + 2. Silye becserélve