30

Kiss Zoltán

középpályás

magyar
  • Szül.: 1980.08.18., Püspökladány
  • Mérkőzések a DVSC-ben:  224
  • Gólok a DVSC-ben:  19
  • Válogatottság: 5/0
Alig hétévesen kezdte el pályafutását Hajdúszoboszlón, ahol az ifjú tehetségre azonnal felfigyeltek. Számos szép találatot szerzett a DVSC korosztályos együtteseiben, és folyamatosan haladt előre a szamárlétrán. Ekkoriban csatárként tett meg mindent a sikerért. Később a Bocskai SE-hez került, ahonnan az út egyenesen a DVSC felnőtt csapatáig vezetett.

1997-ben mutatkozott be egy Újpest ellen elvesztett idegenbeli mérkőzésen. Akkori mestere a napjainkban is a DVSC alkalmazásában álló Herczeg András volt. A következő bajnokin nem okozott csalódást, a mindössze tizenhét éves csatártehetség a hazai publikum előtt győztes gólt szerzett a Diósgyőr elleni bajnokin. Az ezután következő idényekben egyre több lehetőséget kapott, ám klubunk rossz anyagi helyzetbe került, így 1999-ben szabadlistára tették az akkori vezetők.

A belga bajnokságban szereplő Germinal Beershot Antwerpenhez került. Új csapatában elsősorban a kupasorozatban számítottak a játékára. 2001-ben tért vissza Debrecenbe. Szentes Lázár irányítása alatt a csapat meghatározó labdarúgójává vált.

Számos szép eredményt tudhat a magáénak, először 1999-ben magasba emelhette a Magyar Kupa serlegét, majd egy kis pauza után a három bajnoki trófeával is „súlyzózhatott”.

Az említett eredmények mellett öt alkalommal a nemzeti csapatba is meghívást kapott, mind Lothar Matthäus, mind Bozsik Péter számításba vette. Első válogatott mérkőzésére Zalaegerszegen került sor Japán legjobbjai ellen. Simek helyett állt be a 62. percben, a hazai nemzeti csapat 3-2-re győzte le a távol-keletieket.

A megalkuvást nem ismerő futballjáról elhíresült középpályás 2011-ben a görög PAE Panszeraikósz együtteséhez igazolt, majd onnan hazatért, és 2012 februárjában bejelentette: befejezi profi pályafutását. Jelenleg a vállalkozásait vezeti, és szenvedélyének, a vadászatnak hódol.