21

Habi Ronald

védekező középpályás

horvát-magyar
  • Szül.: 1977.08.13., Főherceglak
  • Mérkőzések a DVSC-ben:  75
  • Gólok a DVSC-ben:  1
Habi Ronald a magyar határhoz egészen közel eső, dél-baranyai Főherceglakon született, de futballozni már a Szerbiához tartozó Vajdaságban kezdett, és két kiscsapat után a Vojvodinában lett ismert labdarúgó. Az újvidékieknél néhány év alatt 80 élvonalbeli meccsen játszott, s közben egyszer bajnoki 4. helynek, egyszer kupaelődöntőnek, egy ízben pedig az Újpest UEFA-kupából való sima kiejtésének örülhetett.

A magyar származású, magát jugoszlávnak valló Ronald Habi (akkor még e néven) 2002-ben szerződött a Debrecenhez, amelynél a csapat igazi nagy felemelkedésének aktív közreműködőjeként 75 NB I-es mérkőzésen szerepelt, része volt a nagy UEFA-kupa-menetelésnek is, míg a harmadik szezonját aranyérem koronázta meg. Elszánt, csupaszív játéka miatt a Loki-szurkolók nagy kedvence, a gyerekek előtt pedig példakép lett. Alapembernek számított, ám 2005 júliusában a Hajduk Split elleni hazai BL-selejtezőn (3–0) térdszalagszakadást szenvedett, ami gyakorlatilag kettétörte a karrierjét: nemcsak a remélt válogatottbeli játék ugrott, de a Manchester United elleni folytatás, sőt a komplett évad is.

Utána igazolt Újpestre, ahol a második idényében újra gyakran szóhoz jutott, ám két év után, 2008-ban kölcsönadták Siófokra, ahol mindössze 4 mérkőzésen lépett pályára, mert kettős lábtörés érte – ez volt a második súlyos sérülése, amely után véget ért a profi karrierje.

Olyannyira tönkrement a lába, hogy hiába igazolt 2009-ben az amatőr Bárándhoz, nem bírta a terhelést, nem léphetett pályára. Végül 2010 elején került Hajdúszoboszlóra, amellyel megyei bajnokságot nyertek és feljutottak a harmadosztályba.

Jelenleg edzőként a HSE utánpótlásánál gyerekekkel foglalkozik, illletve a helyi gyógyfürdőben dolgozik.