OTP Bank Liga  20. forduló - 2019-02-09 17:00

Kisvárda
3-0
DVSC
(2-0)
Helyszín: Kisvárda , 1542 néző
Játékvezetők: Kassai ( Bornemissza , Garai )
Események Mérkőzés galéria Tudósítás
A DVSC ma a Kisvárda otthonában vendégszerepelt az OTP Bank Liga 20. fordulójában. A találkozón eltiltás miatt Kinyik Ákos és Haris Attila nem léphetett pályára. 

Lendületesen kezdtek a hazaiak, ám nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A 15. percben egy gyors Loki-kontra akár góllal is zárulhatott volna: Varga Kevin passzolt a 16-osnál Szécsihez, aki elől az utolsó pillanatban mentett Karaszjuk. A 26. percben újabb lehetőség adódott a DVSC előtt, amikor Takács Tamás tört előre, már csak néhány méterre volt a kaputól, de jó ütemben érkezett Felipe. Két perccel később Kusnyír lőtt 20 méterről fölé. 

A félidő hajrája rosszra fordult számunkra, hiszen három perc alatt két gólt is kaptunk. Először Horváth Zoltán a 16-osnál, középen kapott labdát, amit sikerült átemelnie Cukalasznak, ő pedig öt méterről a kifutó Kosicky keze között a kapuba lőtt. Nem sokkal később pedig egy hazai szöglet után Lukjancsukhoz került a labda, majd 28 méterről, kapásból a bal felső sarokba bombázott. 

Nehéz helyzetből vártuk tehát a folytatást. Sajnos az 56. percben ismét a Kisvárda szerzett gólt, egy előre ívelt labdával Hugo Seco indult meg a jobb szélen, majd Horváth Zoltánhoz passzolt, aki megkerülte az elfekvő Kosickyt, és öt méterről a hálóba lőtt. A hátralévő fél órában jelentős esemény már nem történt a pályán, a hazaiak 3-0-ra megnyerték a találkozót.

Kezdőcsapat

Kisvárda
Felipe Ventura
Lukjancsuk
Kravcsenko
Ene
Vári
Seco
Karaszjuk
Cukalász
Lucas
Grozav
Horváth Z.
Minca
Protics
Ilics
Sassá
Melnyik
Gosztonyi
Anderson
DVSC
Kosicky
Bényei
Szatmári Cs.
Pávkovics
Ferenczi
Varga K.
Kusnyír
Tőzsér
Bódi
Szécsi M.
Takács T.
Hrabina
Kuti
Barna
Mészáros N.
Damásdi
Nagy K.
Avdijaj

Események

Perc Játékos Esemény
1. félidő
17. Grozav sárga lap
21. Vári sárga lap
24. Kusnyír sárga lap
31. Lucas sárga lap
42. Cukalász gól
45. Lukjancsuk gól
2. félidő
46. Bényei lecserélve
46. Avdijaj becserélve
56. Horváth Z. gól
58. Takács T. lecserélve
58. Damásdi becserélve
72. Seco lecserélve
72. Ilics becserélve
77. Bódi lecserélve
77. Kuti becserélve
78. Cukalász lecserélve
78. Gosztonyi becserélve
88. Horváth Z. lecserélve
88. Sassá becserélve