OTP Bank Liga  10. forduló - 2018-10-06 19:30

Ferencváros
2-2
DVSC
(0-1)
Helyszín: Groupama Aréna , 8911 néző
Játékvezetők: Iványi ( Tóth II , Lémon )
Események Mérkőzés galéria Tudósítás
Együttesünk ma az egyik bajnokesélyes, a tabellát vezető és a veretlen Ferencváros otthonában lépett pályára az OTP Bank Liga 10. fordulójában. 

Az első nagy helyzet a Loki előtt adódott: a 4. percben egy kontra végén Varga Kevin lőtt a jobb sarok mellé, majd nem sokkal később Bódi Ádám veszélyeztetett, de fölé lőtt. Nagy volt az iram, mindkét oldalon akadt lehetőség. Kezdtük átvenni a mérkőzés irányítását, beszorítottuk a hazaiakat, és a 20. percben a vezetést is megszereztük! Bódi Ádám bal oldalról középre adta a labdát, Takács Tamás pedig közelről a hálóba lőtt. Továbbra is lüktető volt a mérkőzés, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. A 31. percben megfogyatkozott a Ferencváros, miután Marcel Heister megkapta második sárga lapját. Öt perccel később nagy Loki-helyzet maradt ki, Varga Kevin jobb oldali beadás után Szécsi Márk bombázott a léc fölé. Utána a zöld-fehérek is veszélyeztettek, Nagy Sándor kétszer is bravúrral védett. 

A szünet után gyorsan egyenlített a Ferencváros. Varga Roland szabadrúgása után Lanzafame csúsztatott a kapuba. A 74. percben azonban ismét vezetést szerzett a DVSC! Varga Kevin ugratta ki Könyves Norbertet, aki a jobb kapufára pörgetett, ám a kipattanót Szécsi Márk a hálóba vágta. Nem sokkal később majdnem megszületett a harmadik Loki-gól, kontrából indultunk meg, Varga Kevin a kapus mellett elvitte a labdát, de egy védő végül menteni tudott. A 82. percben aztán ismét egyenlítettek a hazaiak: Bőle bal oldali szöglete után Lanzafame tíz méterről a jobb alsó sarokba lőtt. Végül 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó, amelyen a DVSC remekül futballozott, közel állt a meglepetéshez.

Kezdőcsapat

Ferencváros
Dibusz
Lovrencsics G.
Blazic
Leandro
Heister
Varga R.
Spirovski
Sigér
Bőle
Petrjak
Lanzafame
Holczer
Rodriquez
Takács Zs.
Csernik
Koch
Finnbogason
Böde
DVSC
Nagy S.
Kusnyír
Kinyik
Pávkovics
Barna
Varga K.
Csősz
Haris
Bódi
Takács T.
Szécsi M.
Kosicky
Szatmári Cs.
Tőzsér
Ferenczi
Jovanovic
Könyves
Bereczki

Események

Perc Játékos Esemény
1. félidő
10. Bódi sárga lap
20. Takács T. gól
24. Heister sárga lap
31. Heister piros lap
41. Csősz sárga lap
2. félidő
48. Lanzafame gól
51. Lanzafame sárga lap
61. Bódi lecserélve
61. Bereczki becserélve
65. Takács T. lecserélve
65. Könyves becserélve
69. Szécsi M. sárga lap
74. Szécsi M. gól
80. Varga R. lecserélve
80. Csernik becserélve
80. Spirovski lecserélve
80. Böde becserélve
82. Lanzafame gól
82. Nagy S. sárga lap
85. Varga K. lecserélve
85. Szatmári Cs. becserélve
88. Lanzafame lecserélve
88. Finnbogason becserélve
90. Kinyik sárga lap