OTP Bank Liga  19. forduló - 2019-02-02 17:00

DVSC
0-0
Újpest FC
()
Helyszín: Nagyerdei Stadion , 3026 néző
Játékvezetők: Karakó ( Albert , Medovarszki )
Események Mérkőzés galéria Tudósítás
Igazi rangadóval indult az OTP Bank Liga 2018/2019-es őszi szezonja, ugyanis a DVSC a mögötte mindössze két ponttal álló Újpest FC-t fogadta a Nagyerdei Stadionban. A mai napon betegség miatt Nagy Sándor, míg sárga lapos eltiltás miatt Varga Kevin nem tudott Herczeg András rendelkezésére állni. Ugyanakkor egy debütáló játékos helyet kapott a kezdőben: a 22 esztendős Damásdi Alex első meccsét játszotta a Loki színeiben.
 
A találkozó előtt a DVSC cégvezetője, dr. Róka Géza, és a Havrics Galéria tulajdonosa, Havrics Miklós köszöntötte két játékosunkat, Ferenczi Jánost és Takács Tamást, akik még a Budapest Honvéd elleni összecsapáson léptek pályára 100. alkalommal az NB I-ben. Gratulálunk nekik!
 
A 8. percben Takács lepattanó lövése került Damásdi elé, aki 8 méterről egy újpesti védőbe lőtt. Úgy tűnt, hogy ellenfelünk játékosának kezére pattant a labda, de Karakó sípja néma maradt. A 14. percben újabb helyzetet dolgozott ki a Loki, Takács passzát Ferenczi 10 méterről lőtte ismét egy vendég védőbe. A 21. percben Bódi bal oldali szöglete volt veszélyes, de nagy kavarodás után Tőzsér közeli próbálkozása nem ért célba. Tíz perccel később Bódi szabadrúgása után csapatkapitányunk találta el rosszul a labdát, így oda lett a helyzet. A 34. percben az Újpest is eljutott a Loki kapujáig, de Beridze távoli lövése teljesen veszélytelen volt. A 38. percben ordító debreceni ziccer maradt ki: Tőzsér Dániel 20 méteres bombája a lécről Damásdi elé pattant, akinek közeli fejesét Banai szögletre mentette. A pontrúgást követő kavarodás is nagy izgalmakat hozott, több játékosunk is betalálhatott volna, de az újpestiek ezúttal is időben kirúgták a labdát. Egy perccel később Beridze lövésénél Kosickynek kellett bravúrt bemutatnia.
 
A 49. percben újabb kapufát lőtt a Loki, ezúttal Bódi 25 méterről leadott bombája pattant ki a lécről. Tíz perccel később újabb debreceni lehetőségnek tapsolhattak a szurkolók, Tőzsér 18 méteres lövése centiméterekkel ment el a bal kapufa mellett. A 61. percben cserélt vezetőedzőnk, Damásdi Alexet Albion Avdijaj váltotta. A 64. percben Takács lekészített labdáját Ferenczi lőtte kapu fölé. A 72. percben ismét távoli lövéssel próbáltuk bevenni a lila-fehérek kapuját, de Bódi 30 méterről tévedett egy keveset. A 80. percben Tőzsér 28 méteres szabadrúgása volt veszélyes, de csapatkapitányunk sajnos nem talált kaput. A 81. percben Kinyik Ákos megkapta második sárga lapját, így kiállította a játékvezető. Nem sokkal később ismét változtatott Herczeg András, Takács Tamás helyett Kusnyír Erik, míg Szécsi Márk helyett Nagy Kevin állt be. A hosszabbításban Bódi távoli bombája ment el a kapu fölött.
 
A DVSC tehát több nagy helyzetet is kidolgozott a mai napon, de sajnos nem tudott betalálni az Újpest kapujába. Gól nélküli döntetlennel kezdtük az OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonját.

Kezdőcsapat

DVSC
Kosicky
Kinyik
Szatmári Cs.
Pávkovics
Ferenczi
Damásdi
Haris
Tőzsér
Bódi
Szécsi M.
Takács T.
Hrabina
Bényei
Barna
Kusnyír
Nagy K.
Zsóri
Avdijaj
Újpest FC
Banai
Pauljevics
Litauszki
Ristevski
Burekovic
Obinna
Szankovics
Onovo
Nagy D.
Beridze
Novothny
Gundel-Takács
Zsótér
Horj
Simon
Diallo
Lukács
Balázs

Események

Perc Játékos Esemény
1. félidő
3. Pauljevics sárga lap
2. félidő
52. Tőzsér sárga lap
61. Damásdi lecserélve
61. Avdijaj becserélve
62. Nagy D. lecserélve
62. Zsótér becserélve
67. Beridze lecserélve
67. Simon becserélve
73. Haris sárga lap
81. Kinyik piros lap
83. Takács T. lecserélve
83. Kusnyír becserélve
88. Kusnyír sárga lap
90. + 2. Szécsi M. lecserélve
90. + 2. Nagy K. becserélve