OTP Bank Liga  2. forduló - 2018-07-28 19:30

DVSC
1-1
Mezőkövesd-Zsóry
(0-0)
Helyszín: Nagyerdei Stadion , 3228 néző
Játékvezetők: Pintér ( Kóbor , Becséri G. )
Események Mérkőzés galéria Tudósítás
Szombat este a DVSC számára hazai pályán is megkezdődtek a 2018-2019-as bajnokság küzdelmei, a Loki a Mezőkövesd-Zsóry csapatát fogadta a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 2. fordulójában.
 
A meccs előtt a DVSC honlapszerkesztője, Nyitrai Daniella adott át egy közönségdíjat kapusunknak, Nagy Sándornak, aki a klub honlapján indított szavazáson nyerte el a 2017-2018-as bajnokság „Év játékosa” címet.
 
A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött a 96 éves korában elhunyt legendás sportriporter, a Magyar Labdarúgó Szövetség egykori elnöke, Szepesi György, valamint a DVSC egykori technikai vezetője, a 74 éves korában elhunyt Huszti Ferenc emlékére.
 
A mérkőzés első helyzetére a 2. percig kellett várni, ekkor Bódi 20 méterről elvégzett szabadrúgása ment el centiméterekkel a jobb felső sarok mellett. A 8. percben Bódi éles beadásáról Takács maradt le kevéssel középen. A 15. percben Haris passzát Takács továbbította Varga Kevinhez, akinek közeli lövését egy mezőkövesdi védő blokkolta. Nagy fölényben futballoztunk, nagyrészt az ellenfelünk térfelén folyt a játék. A 27. percben ismét nagy debreceni lehetőség maradt ki, ezúttal Bódi alapvonalról középre adott labdáját Dombó mentette. Egy percre rá ismét megszerezhettük volna a vezetést, Varga Kevin szöglete után azonban Kinyik a jobb kapufa mellé fejelt. A 31. percig kellett várni a vendégek első próbálkozására, ekkor Meskhi lövése nem talált kaput. A 40. percben ismét Bódi volt a főszereplő, 18 méterről elvégzett szabadrúgása a bal kapufán csattant.  
 
Az 56. percben ellenfelünk is megszerezhette volna a vezetést, de Koszta szabadrúgása is a lécről pattant ki. Három perccel később kettőt cserélt Herczeg András, Haris Attila helyett Ezequiel Calvente, míg Takács Tamás helyett Albion Avdijaj állt be. A 61. percben egy szép lövőcsel után Varga Kevin lőtt 7 méterről Dombó kezébe. A 65. pecben szépségdíjas gólt szerezhetett volna a Loki, Cikos jobbról érkező beadását Avdijaj ollózta kevéssel a kapu mellé. A 71. percben egy gyors kontra után megszerezte a vezetést a Mezőkövesd, Drazic közeli lövése Kinyikről pattant a hálóba. A bekapott találat után cserélt vezetőedzőnk, Kusnyír Eriket Szécsi Márk váltotta. Nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, a 81. percben Bódi távoli lövése alig ment el a bal kapufa mellett. Hat perccel később szép támadás után Varga Kevin bombáját ütötte szögletre Dombó. A pontrúgást követően teljesen megérdemelten kiegyenlített a Loki, Kinyik fejelt a mezőkövesdi kapuba.
 
A Loki tehát nagyot küzdött, végül 1-1-es döntetlent ért el a Mezőkövesd ellen idei első hazai mérkőzésén. 

Kezdőcsapat

DVSC
Nagy S.
Cikos
Kinyik
Szatmári Cs.
Barna
Varga K.
Kusnyír
Haris
Tőzsér
Bódi
Takács T.
Szabados
Mészáros N.
Calvente
Bereczki
Csősz
Avdijaj
Szécsi M.
Mezőkövesd-Zsóry
Dombó
Farkas D.
Pillár
Szalai
Vadnai
Tóth B.
Meszhi
Szeles
Koszta
Cseri
Drazic
Szappanos
Katanec
Hudák
Szakály D.
Silye
Mevoungou
Vajda

Események

Perc Játékos Esemény
1. félidő
7. Tóth B. sárga lap
2. félidő
49. Meszhi lecserélve
49. Katanec becserélve
58. Haris lecserélve
58. Calvente becserélve
59. Takács T. lecserélve
59. Avdijaj becserélve
71. Drazic gól
77. Kusnyír lecserélve
77. Szécsi M. becserélve
83. Tóth B. lecserélve
83. Vajda becserélve
87. Kinyik gól
90. + 2. Koszta lecserélve
90. + 2. Szakály D. becserélve