Ötöt rúgott a kis Loki 2014-09-28 18:00 A DVSC-DEAC 5-2-es győzelmet aratott a Veresegyház otthonában.
Kondás Elemér: Jól játszottuk 2014-09-27 22:00 Csertői Aurél elismerte, hogy szerencse is kellett a győzelmükhöz.
Két kiállítás és vereség Pakson 2014-09-27 20:24 Kulcsár Tamás és Zsidai László kiállítása miatt kilenc emberrel fejeztük be Pakson, és ezt kihasználta a hazai csapat.
Veresegyházra látogat a kis Loki 2014-09-26 16:20 Az NB III Keleti csoportjának hetedik játéknapján Veresegyházán vendégszerepel a DVSC-DEAC.
Varga József ismét a válogatottban 2014-09-26 14:35 Dárdai Pál kihirdette első keretét, amelyben egy Loki-játékos kapott helyet.
Beharangozó: Paks - DVSC-TEVA 2014-09-26 13:25 Az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában a Loki Paksra látogat szombaton.
Csertői Aurél: Pakson senki sem mehet biztosra 2014-09-26 12:10 Ellenfelünk edzője hangsúlyozta, hogy komolyan kell venniük a Loki elleni meccset.
Vissza a jó útra 2014-09-26 10:45 Tisza Tibor szerint most sokkal fontosabb, hogy magunkra találjunk.
Utánpótlás program 2014-09-26 09:00 Az U21 és az U17 a Videotont fogadja, az U18 és az U16 Székesfehérvárra utazik.
Bucz Bence a második meccsen is játszott 2014-09-25 16:00 Az U17-es válogatott lejátszotta második meccsét is Svácj ellen.
Jól megy a Paks ellen 2014-09-25 14:05 A DVSC-TEVA története során mindössze egyszer kapott ki az atomvárosiaktól.
Farkas Ádám vezeti a paksi meccset 2014-09-25 11:50 Az MLSZ döntése értelmében a szombati bajnokinkat Farkas Ádám vezeti.
A siker jót tett a csapatnak 2014-09-25 10:25 Kondás Elemér szerint igazi kupamérkőzést játszott egymás ellen a Loki és a Puskás Akadémia.
Magyar Kupa: kialakult a nyolcaddöntő mezőnye 2014-09-25 06:45 Kilenc NB I-es, öt NB II-es és két NB III-as csapat maradt állva.
Paks-Loki: jegyvásárlási és beléptetési információk 2014-09-24 17:30 Csak névre szóló jeggyel lehet belépni a stadionba, és a klubkártya kötelező.
Magyar Kupa: a legjobb 16 között a Loki! 2014-09-24 16:45 A DVSC-TEVA 2-0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia felett, így bejutott a nyolcaddöntőbe.
U17: szép gólokkal győzelem Svájc ellen 2014-09-24 10:30 Bucz Bence is pályára lépett az U17-es válogatott felkészülési mérkőzésén.
Újvárosi Ádám meghívót kapott az U15-ös válogatottba 2014-09-24 09:00 Újabb játékosunk került be a korosztályos nemzeti csapatba.
Debreceni kártyával be lehet jutni Felcsútra! 2014-09-23 16:00 A stadionkártya felmutatásával Felcsúton is megvehetik a jegyeket a Loki-szurkolók.
Beharangozó: Puskás Akadémia - DVSC-TEVA 2014-09-23 13:50 Szerdán a DVSC Felcsúton lép pályára a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Pintér Csaba vezeti a kupameccset 2014-09-23 11:40 A Vas megyei bíró már vezetett a Lokinak kupameccset.